T U B U  K L U B  - Tauben Club- BENYHE ATTILA lapja
T U B U K L U B - Tauben Club- BENYHE ATTILA lapja
BEMUTATKOZÁS

  

  

  csillagcsillag

 „Valamennyien az eredendő bűnnel születtünk és ezen eredendő bűn következményeképpen minden embernek van valamilyen veleszületett szenvedélye. …vannak egyes emberek, akiknek egyetlen hibájuk az, hogy szeretik, szívből szeretik Isten e szép teremtményét- a galambot…” (Bangó Ferenc, 1964)  

Üdvözlöm kedves látogatóimat! Nevem Benyhe Attila. 1940-ben születtem, Ózdon élek, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége helyi , V-116.sz. egyesületéhez tartozom, annak 13 évig,1999-2012. között, titkára  és közgyűlési küldötte voltam. Tényleges titkári teendőimről történt lemondásomat követően  tagtársaim az "egyesület örökös tiszteletbeli titkára" címmel köszönték meg addig végzett munkámat.Tagja voltam  - 2003-tól 2018-ig - az MGKSZ Felügyelő Bizottságának is.  2009-i megalakulásától kezdve - 2015.május 10-i visszavonulásomig, - elnöke voltam , azóta "örökös tiszteletbeli elnöke" vagyok a Csepeli Magasröptű Hófehér Keringő Fajtaklubnak.(A korábbi években az Egri Kék Keringő Fajtaklub és a Texán Fajtaklub munkájában is részt vettem, utóbbiban vezetőségi tagként sajtófelelősi teendőket láttam el. "Texános" korszakomban egy cikluson át a Nagytestű Alakgalamb Szakosztály titkáraként is tevékenykedtem.)

Az utóbbi  években főként

 CSEPELI MAGASRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ  galambokat tenyésztettem.E fajtával  

"Aranykoszorús mestertenyésztő" tenyésztői minősítést értem el.

 Az MGKSZ 2012.évi Nemzeti Kiállításán galambjaimmal "Magyar Mester" címet nyertem. .Korábban a texán,a székesfehérvári bukó, a budapesti mgasröptű csapos keringő és az egri kék keringő is tenyésztett kedvenceim közé tartozott. Ezek a fajták magazin jellegű lapomon is megkülönböztetett figyelmet élveznek,  -  bár minden érdekel, ami a galambtenyésztéssel kapcsolatos. Írásaim rendszeresen jelennek meg a szaksajtóban,  többnyire a Galamb és Kisállat Magazinban.

Az MGKSZ Elnöksége 2007-ben Jubileumi emlékplakett kitüntetésben részesített.

Honlapom klubszerű keretet kínál a tenyésztőket  foglalkoztató legkülönbözőbb kérdések baráti hangnemű megvitatásához.

A CSEPELI MAGASRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ FAJTAKLUB  hírei, dokumentumai is EZEN a honlapon találhatók!

 

 Egyesületi emblémánk

 

   Az oldalhoz IE  vagy Google Chrome böngésző ajánlott!!

 

 

 
Köszöntő

   

 
Lépj be a Tubu Klubba!
 
Még nem regisztráltál?

 

 
BEJELENTKEZÉS ITT!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ma, holnap
 
Naptár
2018. Július
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
ELÉRHETŐSÉGEIM

Benyhe Attila 3600 Ózd,Kenderszer u.20.(06-48/478974;06-30/6844752) Skype-n is...

 

 
Vendégkönyvem

 

 
Ózdi kiállítás,2006.
 KÉPEK
 a 2006.dec.29-30-i ózdi kiállításról:
 Az egyik ketrecsor
Az egyik ketrecsor 
Díjkiosztó előtt
A díjkiosztó megnyitója
 A legeredményesebb
 kiállító:Sipos Ádám
A tenyésztők egy csoportja,előtérben:Rácz László
 és Peták László.
Csepeli kollekcióm:
Kiválóim Ózdon (1.)
 
DÍJLISTA:
Magyar óriás:győztes:Rozsnaki
József(1-0),Szabó Gábor (0-1)
Pomerániai
 begyes:győztes:Tengely Lajos
Magyar begyes:győztes:Hegyi
 Ferenc
Kosoá:győztes:Sipos Ádám
Bocharai
 dobos:győztes:Sipos Ádám
Alföldi
parasztgatyás:győztes:Sike Dénes
Exhibition homer:egyesületi díj:Zsebe Martin
Amerikai
óriásposta:győztes:Lippai
 Sándor
egy.díj:Kaszab Pál
Strasszer:győztes:Tari József
 (minkét nemben!)
Egy.díj:Tóth István
Texán:győztes:Thuróczi
 Gábor (0-1),Istók Sándor(1-0)
egy.díj:Emődi Mihály,Fábián
József,Maksa Tibor
Lengyel hiúz:győztes:Bóta Zsolt
King:győztes:Kosztrub Lajos
egy.díj:Bagi József,Takács Gábor
Angol modena:győztes:Jóna László
Fodros:győztes:Gulyás Alajos
Parókás:győztes:Botos Károly
Pávagalamb:győztes:Mérai Imre
Magyar páva:győztes:Tuza Lajos
Indiai páva:győztes:Szuhár Dániel
Német kiállítási galamb:győztes:Sipos Ádám(1-0),Jakab István (0-1)
Pirók:győztes:Bak Ferenc
Lahora:győztes:Veres László
Luzerni aranygalléros:gy:Bakondi Lajos
Bp-i tükrös:gy:Bakondi Lajos
Egri kék:gy:Peták László
Bp-i magasröptű:egy.díj:Nagy Zsolt
Csepeli hófehér:gy:Benyhe Attila
Birminghami pergő:egy.díj:Balázs Szabolcs
Debreceni pergő:gy:Tuza Lajos
Erdélyi duplakontyos bukó:gy:Rácz LÁszló
Angol tippler:egy.díj:Csemák Tivadar
Damaszkuszi volierben:kiváló röpde:Thuróczi Gábor
A 10-es csapatverseny győztese:Sipos Ádám
Nyulak:
Német óriás:gy:Szántó Gyula
Német ezüst:egy.díj:Fábián Csaba
 
Ózdi kiállítás,2007.

A kurzor rávitelekor a futó szöveg megáll.
A győztes trófeája, háttérben a katalógus.
Díjkiosztó:Tuza Lajos,Benyhe Attila
A díjkiosztó megnyitója
DÍJLISTA:
GALAMBOK:
Magyar óriás: kiállítás győztes:Jecs Gábor, tiszteletdíjas: Botos
 Károly,Szabó Gábor
Magyar óriás begyes:kgy:Birinyi Imre,td:Elek Tamás
Magyar alföldi parasztgatyás: kgy:Sike Dénes
Római: kgy: Szabó Gábor
Kosoá: kgy: Sipos Ádám
Pomerániai begyes: kgy:Tengely Lajos
Amszterdami ballon begyes:td:Birinyi Imre
Bucharai dobos:kgy:Sipos Ádám
Arab dobos:kgy:Rácz László
King:kgy:Takács Gábor (1-0),Kosztrub Lajos (0-1),td:Nagy Lajos,Bagi József,Kasa Pál
Angol modena:kgy:Ifj.Jóna László
Mondén:kgy:Bárány Béla (1-0),Lippai Sándor (0-1),td:Árvai Pál, Bíró
 István,Juhász Gábor,Galcsik István, Kálmán Tibor,Molnár
 Tibor
Amerikai óriásposta: kgy:Lippai Sándor(1-0),Lénárt Sándor(0-1),
Texán:kgy:Emődi Mihály(minkét nemben),td:Érsek Milán,Istók Sándor,Fábián
 József,Bíró István,Thuróczy Gábor
Strasszer:kgy:Tari József (1-0),Lippai Sándor (0-1),td:Sloszár Lajos,Koleszár István,Tóth István,Botos Károly
Exhibition homer:td:Zsebe Martin
Német kiállítási galamb:kgy:Tengely Lajos,td:Jakab István
Jeges galamb:td:Csemák István
Lahora:kgy:Veres László (1-0),Nagy Nándor (0-1)
 
Luzerni aranygalléros:kgy:Bakondi Lajos
Pávagalamb:kgy:Mérai Imre,td:Verebélyi László
Magyar páva:kgy:Tuza Lajos
Fodros galamb:kgy:Gulyás Alajos
Kiskunfélegyházi keringő:td:Jecs Gábor
Budapesti tükrös keringő:kgy:Bakondi Lajos
Budapesti magasröptű keringő:td:Csemák Tivadar,Nagy Zsolt
Csepeli magasröptű hófehér keringő:kgy:Benyhe Attila (1-0),Nagy Zsolt (0-1)
Egrri kék keringő:kgy:Peták László
Debreceni pergő:kgy:Tuza Lajos
Birminghami pergő:kgy:Balázs Szabolcs,td:Varga Gábor
Postagalamb:gy:Sárkány Ferenc
A 10-es csapatverseny győztese:Peták László.
DÍSZBAROMFI:
Kelet-ázsiai selyemtyúk és fodros chochin:Berecz László
NYULAK:
Német ezüst:Fábián Csaba
Újzélandi:Gacsaj László
Német tarka óriás és szürke óriás:Szántó Gyula
Holland tarka:Szabó Sándor.
 
Keress videót! (Galamb=pigeon)

Keress videót
Google Videótárán

 
Geovisitors/Honnan jöttetek?
Geo Visitors Map
 
Számláló
Indulás: 2006-03-18
 
Hírdobozom
 
 
 
Fordító/Translator
 
Családi képek


A kurzor rávitelekor a futó szöveg megáll.
Bendi:a legkisebb galambászAtti,2009.ápr.23.Ata szülinapján2009.ápr.23.Nagyi Ata szülinapján

 

 
Honlapom fordítója
 
Az MTV1. az Ata dúcban

A Magyar Televízió 1 2008. májusában forgatott nálam és Peták László barátomnál.A műsorban közreműködik Tuza Lajos barátom is.A Pénz-vidék c. agrárműsor 2008. jún. 9-i adásában sugárzott interjú megnézhető a http://www.mtv.hu/videotar/?id=24621  linkre kattintva.(Itt a műsorzáró blokkban)

 
FRISSÍTÉSEK

2018.04.02:Egyesületem aktuális tagnévsoraát feltöltöttem. A V-34. egerszalóki kiállításán készült néhány fotót töltöttem fel.

Képek az ózdi kiállításról a főoldalon!

:Mozaikok a szikszói kiállításról+ a fajtaklub őszi klubnapjának jegyzőkönyve a főoldalon!

 
Facebook
Tubu Klub

Reklámozd a saját oldaladat is
 
Vissza a kezdőlapra! (Home!)

                        kezdolapra

                     

 
A TEXÁNRÓL
A TEXÁNRÓL : Cséplő Árpád cikke-Amit minden texán tenyésztőnek ismernie kell!Képtárak: Súgó

Button 0Button 1Button 2Button 3

Sárga Láz

 

Előszó

Az alábbi cikkem megírására a Magazin 2007 júliusi számában megjelent egyik írás késztetett. Ezt azért tartom fontosnak kihangsúlyozni, mert ugyan ebben a számban szerepel az a mondat is, hogy :” Az újság kiadás továbbra is veszteséges tevékenység maradt.”
Dehogy is veszteséges! Az újság fényes példája annak, hogy a nyereséget nem csak forintban kell mérni! Ha az előfizetők pénzének értékéhez hozzáadjuk a Magazin által közvetített információk, ismeretek, tapasztalatok értékét is , nos akkor biztos vagyok benne, hogy az újság kiadás továbbra is megéri! (Mindenki megnyugtatására közölhetem, hogy ezt a vezetőség is így látja. Uhrner  Elnök Úr elmondása szerint már a pénzügyi „veszteség” is csak könyvelési csűr-csavar, és a magazin eddigi színvonalának folytatását , de főleg fejlődését nem fenyegetik pénzügyi megszorító intézkedések.)

Auto Sexing

 

A címben szereplő két szó angolul íródott. Jelentésük: automatikus ivar meghatározás.
Ez az a két szó, ami rendre elmarad, amikor a galambtenyésztők a Texánokról írnak, vagy a Texánokról beszélnek, pedig a fajta hivatalos amerikai elnevezése: Auto Sexing Texan Pioneer. (autoszex texasi pioneer ). Ebben az írásomban, kapcsolódva Kun Józsefnek a Magyarországon újabban elterjedt texán színekkel kapcsolatos írásához, pont ennek a két szónak a genetikai hátterét szeretném bemutatni, rávilágítva néhány fontos összefüggésre.
Mielőtt belevágnék, had hívjam fel az olvasók figyelmét, hogy honlapomon (www.columba.hu) részletesen ismertetem az autoszex öröklődés általános szabályait. Javaslom, hogy akit érdekel és teheti, tájékozódjon onnan is.
Mivel az internet nem mindenki számára elérhető, dióhéjban összefoglalom a legfontosabb tudnivalókat.
Az autoszex öröklődés leegyszerűsítve azon alapul, hogy a galambok ivari (40.) kromoszómájából a hímeknek kettő van, a tojóknak pedig csak egy. Minden kromoszómán, így a 40.-en is nagyon sok génhely (locus) található, ami nagyon sok, különböző tulajdonságot meghatározó génnek a ”lakóhelye„. Az eddigi tudásunk értelmében a 40. (un.szex) kromoszómán 4 különböző tulajdonságcsoport is székel (lokálódik) amelyik a galambok tollazatának színeződését befolyásolja. :

Ahhoz, hogy általános ivarjelző színöröklődés jöhessen létre, szükséges egy olyan (gén) tulajdonság, ami a szex kromoszómán lokalizálódik, és annak legalább két, egymással dominancia viszonyban lévő változata (két  különböző allélje) létezik az adott lokuszon. Ha így vesszük, akkor ezeket, a feltételeket mind a négy színezetbefolyásoló csoport teljesíti, és valóban autoszex öröklődés menet többféle esetét ismerjük.
Autószex az öröklődés például, ha kék (+B) hímet, Dom. Vörös (BA) tojóval párosítunk, ha sárga(d) hímet vörös(+D) tojóval, ha redukált(r) hímet nem redukált(+R) tojóval, vagy ha nem almond (+St) hímhez  Almond(St) tojót adunk. Ez mind, mind autoszex öröklődés, hiszen a kikelő fiókákról előbb, utóbb színezetük alapján nagy biztonsággal meg lehet állapítani, hogy milyen neműek. Van azonban egy probléma! Ha megfigyelik, az előbb felsorolt példákban a hím mindig recesszív színezetű a vele szemben domináns tulajdonsággal rendelkező tojóval szemben. És ez a probléma gyökere! Fordított irányban (dom hím, és rec tojó) a dolog nem működik! Tartalmilag az a leglényegesebb körülmény, hogy a dom .–rec. viszonyban álló változatok esetében, a két különböző allél párosítása mindig genetikailag hasadó utód állományt eredményez. Lennének heterozígóták és lennének homozígóták, mind az egyik, mind a másik tulajdonságra nézve, ha az állományt generációkon át tovább szaporítanánk. Márpedig egy olyan, gazdasági érdekből létrehozott húsgyári fajtát, mint a Texán, feltétlenül olyan tulajdonsággal kellet felruházni, ami minden körülmények között állandóan biztosítja a pontos ivarmeghatározhatóságot már pár hetes korban is.
Olyan, az ivari kromoszómán található tulajdonságra volt szükség, ami akkor is jelez, ha egyfajta (egyforma) gént hordoz a hím, és a tojó egyaránt. A jelző mechanizmus alapja pedig megint csak az, hogy az ivari kromoszómából a hímnek mindig kettő van, a tojónak mindig egy,és ezzel párhuzamosan , és abból következően a hordozott tulajdonságokból is a hímnek mindig kettő van, a tojónak pedig mindig csak egy. Olyan, látható tulajdonság kell tehát, amiből az is látszik, ha egy adag van, de még jobban látszik, ha kettő.
Az ilyen öröklődés menetet részleges dominanciának nevezzük. DE! A dominancia nem arra vonatkozik, hogy a hím 2 adag génje dominál a tojó 1 adag génjével szemben. Hiszen mind ketten ugyan azt a génallélt hordozzák. Egy allél nem lehet domináns még részlegesen sem önmagával szemben! Valójában a részleges dominancia arra vonatkozik, hogy a kérdéses génhatás dominancia viszonyban áll a vad forma, ilyen tulajdonságot nem hordozó változatával szemben. Konkrétan, ha egy szirtigalamb színezetű galambot részleges dominanciával öröklődő tulajdonságot, tisztán hordozó partnerrel párosítunk., akkor az F1 generáció tagjai, (akik csak egy adag ilyen génhatást hordozhatnak), kismértékben különbözni fognak a vad őstől. Ha pedig ezeket, az utódokat egymás közt pároztatnánk, szükségképpen kihasadnának homozigóta (két adag) génhatást hordozó egyedek is, akik érzékelhetően még erősebben mutatják a kérdéses módosulást.
Van pl. egy közismert, részleges dominanciával öröklődő színhatás, nevezetesen a klasszikus deres (Grizzly). Amelyik galamb nem hordoz ilyet, az nem grizli egyáltalán, amelyik egy adagot hordoz, az kissé deres,amelyik viszont két adagot hordoz , az szinte már fehéres (lásd Bp.- i gólyások). De hát a gólyás nem is autoszex! Nem hát, nem is állítottam. De csak azért nem autószex, mert a Grizzly nem a szex kromoszómán található. Nincs mit kertelni, olyan tulajdonság kell a megbízható autoszexáláshoz, ami részlegesen domináns öröklődésű, és egyszer, s mint az ivari kromoszómán lokalizálódik. A Texán az élő bizonyítéka , hogy van ilyen.

A fenti kis táblázat almond csoportjában szerepel egy génhatás, aminek a neve: Faded
Génjele pedig: (StF). Ennek a génhatásnak köszönheti a Texán (és más fajták) az autoszex jelző jogos viselését.  A Faded angol szó, leghűebb magyar fordítása „fakult” lenne, de óvakodnék a magyar szó használatától, mert nagy a valószínűsége hogy zavarosan keveredne a szaknyelvünkben sajnos félre vezető módon már meggyökeresedett vörösfakó, kékfakó ect. kifejezésekkel. Maradjunk annyiban , hogy a Faded, az galambtenyésztési szakszó, úgy ejtjük, hogy „Féded”. A génjelből sok minden kiolvasható! StF : Az St  maga a Stipped ( Almond ) génhatás betűjele, és mivel nagy S-sel kell írni , tudható hogy domináns tulajdonság a vad forma normál színezetével szemben. A Faded génhatás F jele az St felső indexébe van írva, amiből az következik, hogy a Faded ugyanazon a lokuson található, mint a Stipped..
Pusztán azért szerepel a Stipped ( az Almond) elöl, mert időrendben ezt fedezték fel először.
( Minden almond galamb Stipped, de nem minden Stipped galamb Almond) Az Almond csoport dominancia viszonyairól elmondható, hogy a legdominánsabb maga a Stiped aztán a felsorolás szerint csökkenő dominciájú alléljei, köztük közepesen dominánsként a Faded.
Ez a Faded is domináns a vad formával szemben, következtetés képen nagybetűvel írjuk.
Az Almond és Társai a jól ismert színelváltozást és különféle spricceltségeket okozzák. A Faded mint az nevéből kikövetkeztethető, egyike azon géneknek, amelyek viszonylag egyenletesen világosítják a tollazatot. Egy adag csak kissé fakítja, tompítja az alapszínezetet, két adag viszon erős kivilágosodáshoz vezet. Meg van tehát a biztos autoszex tulajdonság,de mielőtt belevágnék a texán színezetekbe, had hívjam fel a figyelmüket a speciális szituációra! Nevezetesen, a Faded génnel két fajta autosex öröklődést is műveltethetünk: Egyrészt általánosat (rec hím X Dom. tojó), amikor nem faded (+StF//+StF) hímet párosítunk Faded (StF//.) tojóval.  Minden hím fióka hetero Faded lesz (olyan, mint egy Texán tojó) és minden tojó nem faded lesz (mint az apja). Másrészt speciálisat, amikor Faded(StF//StF) hímet párosítunk Faded( StF//.) tojóval.
Ekkor minden utód homo (ill. mono) Faded lesz, mégis a dózisok száma alapján megkülönböztethetőek a hímek és a tojók.
Gyakorlatiasan összefoglalva: Ha, a hetero- és a homozigóta állapot megkülönbözhető, akkor az részleges dominancia, ha pedig a részleges dominancia az ivari kromoszómán valósul meg az pedig az állandó autoszex öröklődés.

Ezt a rövid felvezetést szükségesnek tartottam ahhoz, hogy Kun Sporttárs által bemutatott új Texán színváltozatokat kibeszélgethessük.

 

II. rész - Texan Pioneer

Még itt, jelen cikkem kezdetén, nyilvánvalóvá kell tennem, hogy a nagytestű galambok távol állnak érdeklődési körömtől, viszont kiemelten foglalkoztat a genetikai, annak is a színezetekben kézzelfoghatóvá váló megnyilvánulásai. A színgenetika véleményem szerint az a mankó, melynek segítségével elképzeléseket alakíthatunk ki magunkban más jellegű, szemmel nem érzékelhető, tulajdonságok öröklődéséről is. Mindenkinek, tehát, aki kicsit is tenyésztőnek érzi magát, javaslom, hogy legyen nyitott az első ránézésre érthetetlennek, bonyolultnak, és netán haszontalannak ítélt tudománnyal szemben.
Ez év (2007) augusztusában jelent meg egy írásom a Galamb és Kisállat Magazinban, melyben az autosex fajták, és színezet változatok öröklődésének genetikai hátterét ismertettem. Az ott megfogalmazott megállapítások általánosíthatóak minden, a Faded gént hordozó galambra, tartozzon bármely elismert fajtához, és némi csekély módosítással vonatkoztathatók ezek szabályok, az un.”Almond” géncsoporthoz tartozó többi allél változat (Stiped, Frosty, Sandy .stb) esetére is. Kétségtelen azonban, hogy a magyar galambászok számára a legjellegzetesebb autosex tulajdonsággal felvértezett fajta a Texán, melynek színváltozataival kapcsolatban, az utóbbi időszakban több írás és színes kép jelent meg magazinunk oldalain.  Mint ahogy ígértem, írásomnak ebben a részben a  texánok színváltozatait szeretném kivesézni. Ezt azért tartom szükségesnek, mert van egy pár sajátosság, amire nyomatékosan szeretném minden olvasó, de különösen a texán tenyésztők figyelmét felhívni. Kérek minden érintettet, hogy esetleg kritikusnak vélt mondataimat fogadja a segítőkészségem megnyilvánulásaként.
Milyen színű lehet tehát a texán galamb? Három féle! Lelki füleimmel, már hallom is a füttyszót, ezért magyarázatba kezdek. Genetikai rendszer szeretettem azt diktálja ugyanis, hogy különbséget tegyek szín, és színezet szó között. Már ezen a ponton előugrik a különbözőség a genetikai szemléletű fogalmazás és a standard szerinti tenyésztés fogalmai között. Szín alatt én ugyan is alapszínt, más szóval pigmentet (dom. vörös, fekete, barna) értek, a standard leírások viszont a galambok több tulajdonságának (több gén) együtthatásának eredményeként létre jövő színezeteket jelentenek. Pl. kékszalagos = fekete(+B) -  nem higított (+d) - szalagos (+C), vagy levendula = dom. Vörös(BA) – nem higított (+d)- (valamilyen színeloszlás)- Spread (S).
Milyen színezetű lehet tehát akkor a texán galamb? A magyar Texán Klub honlapján 13 színezet változatot számoltam össze. Ebből tartalmilag 9 színezet a tojókat jellemzi és csak 4-5 színezet, takar hím galambot. A két csoport között nevezékileg átfedés nincs. A texán standard a látható színezeteket osztályozza, azaz a fenotípusokat, szóban is kifejezve az ivarok közötti látható különbséget, amit a korábban ismertetett Féded(StF) gén okoz. A probléma csak az, hogy amíg kiállításokon a külcsín ( fenotípus) számít, addig a tenyésztést a belbecs( genotípus) határozza meg. Az öröklődést a gének bonyolítják le. Ha pedig a tenyésztést irányítani kívánjuk, elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk, hogy milyen génekkel tudunk manipulálni a színezetek vonatkozásában. Végiglátogatva több nemzet texános honlapját, a legvilágosabban a német fajtaklub (www.texaner.de) táblázata ad áttekintést a standard színezetek genetikai tartalmát illetően.  Mivel a magyar színezet elnevezések gyakran hiányában vannak a logikának (általánosságban is), és a felsorolás sorrendje sem követ rendszert, ezért én itt fordítok, és bemutatom a változatokat rendszerezve, a genetika oldaláról kiindulva.

A tojók standard színezet elnevezéseit böngészve furcsának hat, hogy a dom. (=hamu) vörösöknél a szalagosak és kovácsoltak „nem” dom. vörösek, hanem „fakók” és úgy tűnhet mintha kizárólag a sötétkovácsolt változat lenne dom. vörös. A kékeknél megjegyzendő, hogy alapjában véve azok is feketék. De mit jelent ez a sok kérdőjel a hímek oszlopában?  Azt próbáltam érzékeltetni, hogy a hímek pontos genotípusát kinézetük alapján nem, vagy csak körül belül, kis biztonsággal lehet meghatározni.  Előfordulhat, hogy egy fenotípusba osztályozott hímek eltérő genotípusúak, következtetésképpen eltérő módon örökítenek. A dupla Faded texán hím színezete annyira rapszodikusan roncsolódik szét, hogy az alapszínezetre és a színeloszlásra csak bizonytalanul lehet következtetni.  A dom. vörös szalagosak: a majdnem fehértől a világosabb koszorúsok, a kovácsoltak: a kissé sötétebb nyakszíneződés körül ingadoznak. A sötétkovácsoltak talán még színesebb nyaki résszel bírnak. A határvonalak, összemosódnak és átfedések lehetnek az egyes változatok között.
A fekete alapszínűek csoportjában hasonló a helyzet. A szalagosakat fehértől a világos spricc, a kovácsoltakat több kis fröccs és paca, a sötétkovácsoltakat  inkáb nagyfröccs :) és talán sötétebb alaptónus jellemzi. Gyakori dilemma lehet, hogy egy fehér hím az végtelenül világos spriccelt, vagy végtelenül világos  koszorús nyakú-e? Mondhatnám azt is, hogy ez az autoszexálás ára. Meg különböztethetők az ivarok, de cserébe nem különböztethetők meg a hímek.
Mindezen bizonytalanságok ellenére ki merem jelenteni, hogy pontosan annyi fajta genotípusu texán hím létezik, mint ahány fajta texán tojó! Függetlenül pl., hogy a dom. vörös szalagos és a dom. vörös kovácsolt hímeket ránézésre biztonsággal nem tudjuk szét választani, attól még mindegyik egyed tartozik valamelyik tojó osztályba, és a genotípusra jellemző öröklődést produkálja. Ezt a hím bizonytalanságot a németek úgy kezelik, hogy a hímeket ”kennfarbig” azaz jelző színűnek egyszerűsítik, de mivel minden texán ab ovo jelzőszínű, így csak annyit közölnek valójában, hogy a texán hím „texánhímszínű”. Angolul általánosságban „világos színű”, vagy „fadedszínű” a texán hím. Magyarul a dom vörös tartományt az ún. koszorúsok, rokon értelmű szóval, örvösök, a fekete alaptartományból jövőket pedig a spriccelt, fröcskölt nevek testesítik meg. A helyzetet tovább bonyolítja, és az átmeneti állapotok számát tovább növeli, hogy a texán hímek lehetnek heterozigóták is mind az alapszínre, mind a színeloszlások tekintetében. Normál színezetű (nem Faded) postagalambokon is megfigyelhető, hogy  a fekete/kék alapszínt hordozó dom. vörösök tollain sötét, kékesfekete pöttyök, ún. tintafoltok láthatóak.  Ha ehhez a fenotípushoz hozzáadjuk a dupla Faded gént, könnyen kaphatunk olyan hímet, aminek az alapszínét is félre ismerhetjük. Mindezekből az következik, hogy az a texán tenyésztő, aki színtudatos tenyésztést akar folytatni, annak tesztelnie kell hím galambjait. Nem kell ám valami rettenetes dologra gondolni! Első lépésben figyeljék meg, hogy milyen tojók jönnek le az adott hímtől.
Ha minden lány fekete, vagy kék bármilyen színeloszlással, akkor a hím homozigóta fekete alapszínű, ha minden tojó dom vörös alapszínű, akkor a hím homozigóta dom vörös , ha vegyesen jönnek az utód tojók, akkor a hím feketére heterozigóta dom vörös.
A színeloszlások tesztelésére kell egy szalagos tojó. Ezzel párosítva a vizsgált hímet, figyeljük a tojó utódokat. Ha minden lány szalagos, akkor a hím homozigóta szalagos, ha minden lány kovácsolt, vagy sötétkovácsolt, akkor a hím is az, tisztán. Ha vegyesen jönnek a tojók, akkor a hím heterozigóta a két változatra.  A két szempont összeolvasásával meghatározható, hogy  pl. az egyik hím fekete szalagos tisztán, a másik  hím dom. vörös kovácsolt, szalagos hordozó, és egy harmadik meg mondjuk fekete hordozó dom vörös, hetero. szalagos, sötét kovácsolt.
Ezt a témakört azzal szeretném lezárni, hogy utalok a magazin 2006. júliusi számában megjelent, olasz párosítási eredményekre. Szerintem azok az adatok megbízhatóan tükrözhetik, hogy milyen utód megoszlás alakult ki az adott évjáratok alatt az ottani állományokban, de nem nagyon lehet ezeket az adatokat hasznosítani a tenyésztés tudatos irányítására.
Mivel a fenotípus „valamilyen” genotípusu hímet takar, több, ismeretlen számú és összetételű „valamilyen” hím párosítása ismert genotípusu tojóval megbízható számszaki eredményt nem adhat.

Kanyarodjunk, rá akkor most az un. újabb szín változatokra.  Kun sporttárs az újabbak, közé sorolja a spriccelt  és „szenes” hímeket  és a fekete ill. levendula tojókat.
Ha visszatekintünk a genetikai színtáblázatra, feltűnhet, hogy a két új tojószín nem más, mint a Spread gén képviselője, hordozója a két fő alapszín csoportban. Az történt tehát, hogy a régebbi színezeteket okozó gének mellé felsorakozott az autoszomatikus Spread gén is, amelyik „übereli” a színeloszlásokat (de nem szünteti meg azokat, csak eltakarja őket), az eredeti színezet farokszalagján látható szín szétterül a galamb egész testén. Ennek megfelelően a fekete farokszalagú kék galambból egyöntetű feketét csinál, a hamu vörös farokszalagú dom. vörösből pedig egyöntetű
Hamu vöröset, melynek a nemzetközileg elfogadott elnevezése levendula. A levendula színezet a „texán szlengben” gyakran ezüstnek van titulálva. Mivel az ezüst szó a legelcsépeltebb szó a galambász világban, használatát kerülni kell.(Annyi mindenre használják, hogy emiatt konkrétan nem jelent semmit.) Ha következetes akarok lenni önmagammal szemben, akkor itt is állítanom kell, miszerint, ha a fajtatiszta texán tenyésztésben megjelentek a Spread tojók, akkor lenniük kell Spread hímeknek is! Hol keressük ezeket a Spread hímeket?  A fekete alapszínűeknél minden valószínűség szerint ezek nem mások, mint az un. szenes- spiccelt hímek. A dom.vörös alapszínűek, az alapszínre heterozigóták, és a Spread génre heterozigóták esetében a hímek fenotipusának még csak a becslésére sem vállalkozom. Ezt csakis texán tenyésztők tudnák megfigyelni az utódok elemzésével. Azt hiszem nagyon széles sávban szóródnának a kapott eredmények az ismert nem spread változatok között.
Megítélésem szerint az un spriccelt hímek, azért számíthatnak „újabbaknak”, mert újabban már nem üldözik őket a bírálatokon. A fekete alapszín, gyakori velejárója a pigmentált sötéten jelzett csőr. Ezt sokáig büntették (mások szerint büntetik ma is) a bírálók, ezért sok fekete alapszínű hím végezte a fazékban, és csak a legkiválóbbak érdemelték ki a műhelygalamb státuszt, természetesen világos csőrű, azaz, dom vörös tojókkal az oldalukon. A kiváló kék tojókat pedig az előbbi probléma kivédésére rendszerint világos csőrű, azaz dom vörös alapszínű hímekkel párosították.  Ezek után nem csoda, hogy fekete alapszínre homozigóta texán csak elvétve került elő.
A barnák létezésében biztos, a létjogosultságukban bizonytalan vagyok. A fajta klubok nem részletezik ezt az alapszín csoportot, de Schütte a nagy, fajta leíró könyvében említi a barna fakó tojókat.
Jómagam is láttam a legutóbbi monori börzén egy barna szalagos tojót, amit a tulaj „kakaós”-nak titulált. (Végtére is kakaóból lesz a csokoládé! ) Már pedig, ha a szalagosok révén a barna alapszín bele kerül (belekerült) a texánok vérkeringésébe, csak idő kérdése hogy barna kovácsolt, vagy csoki színű tojókkal találkozhassunk. Eleinte talán csak a börzéken de később akár a kiállító termekben is.
A barnák lehetnek a jövő új színei. A homozigóta barna genotípusu hímek kinézetét csak saccolni tudom. Feltehetően nagyon nehezen különböztethetőek meg a többi színosztálytól, de vélhetően mindig világosabbak, minta színeloszlásuknak megfelelő feketék, esetleg barnán (is) spricceltek. A csoki hímek, és tojók felismerésével nem lehet gond.

Bízom benne, hogy az az eddig leírtak segítenek megérteni az utoljára hagyott új színváltozat, sajátosságait. A Kun Sporttárs által összeválogatott fényképek alatt szerepelnek a színezetek nevei, de két fotó alatt csak annyi áll: ”recesszív”. Recessszív micsoda?   Szerencsére a fényképről kiderül, hogy szinte biztosan rec. vörös texánról van itt szó.  Ez a jelenség  egyébként, nem Kun Sportárs saját „bűne”, hanem a nemzetközi  texános szövegekben is igen gyakran megesik, hogy a tenyésztők egymás közt csak annyit mondanak, hogy „recesszív texán”. Szerintem ebben a lazaságban van valami tudatosság.
Mert, hamar tilosba tévedhet az ember! Ha ugyanis, recesszív vörös a texán tojó, akkor nagyon könnyű kimondani, hogy a texán hím pedig rec. sárga.   Nem is kell messze keresgélni ilyen „rec.sárga”  texán hímek után, elég csak visszalapozni a magazin 2006 febr.-i számát. A dömsödi tenyészetben ráadásul nem csak rec. sárga hímet, de még tojót (?) is láthatunk!  Maga a magyar Texán Klub honlapján is díszeleg egy fénykép, ahol bár az eredeti francia szövegben „male rouge recessif”(= rec. vörös hím) olvasható, a magyar képaláírás szerint azonban rec. sárga hímet láthatunk.
Kedves texán tenyésztők! A rec vörös tojó színosztályának megfelelő hím texán galamb NEM sárga, ezt a szót a texánokkal kapcsolatban messzire kerülni kell. Készséggel elismerem, hogy a fenotípus kísértetiesen hasonlít arra, amit más galamboknál sárgának nevezünk, de nagyon fontos tudniuk, hogy teljesen más genetikai tartalmakról van itt szó. Az, amit már évszázadok óta a tenyésztők sárga galambnak neveznek, úgy jön létre, hogy valamelyik vörös színezetű galambhoz hozzá adjuk a higítottság (dilution) génhatást. A rec. vörös texánok azonban nem dilute(higítottak), hanem Faded(fakitottak)
, és nagyon ajánlott, hogy ezt a nagyon fontos körülményt az elnevezésük is egyértelművé tegye.  Ennek egyik módja lehet, hogy a rec. vörös hímeket ugyan úgy nevezik, mint a tojókat.
A két ivar teljesen azonos genetikai tartalmú, miért kellene más nevet adni az egyiknek. Megkockáztatom, hogy az egész galambász világ tisztában van vele, hogy texán galamb csakis kizárólag Faded lehet (ha nem Faded, nem texán), ennek megfelelően a rec. vörös texán hím  alatt, kizárólag Féded rec vörös színezetet, lehet érteni.  Ha azonban, ragaszkodnának valamilyen megkülönböztető elvezéshez, a több nyelven is említett „lazac” szín elfogadhatónak tűnik, feltéve, ha galambász világ hajlandó minden homozizóta rec. vörös- Faded színezetű galambot egységesen, fajtától függetlenül lazacnak nevezni.
Ha visszatekintenek az auto sexing c. írásomra, láthatják, hogy a higítottság, bár szintén a szex kromoszómán található a színintenzitások között, mégis egy másik génhelyen (lokuson) szerepel, mint a texánok jellegzetessége a Faded gén.  Ebből Önökre nézve az a nagyon fontos dolog következik, hogy az a két hatás nem, csak összekeveredhet, hanem, ami még rosszabb, össze is kombinálódhatna (dilute is és Faded is), lehetetlenné téve az autoszexálást.

Nem véletlen, hogy a texán színezetek között soha sem találhatók dilute színezetek ( kékfakó, sárgafakó, dun, khaki). Gyakorlati akadálya nincs, hogy valaki kitenyéssze a sárga texánt (mely sárgás tojót és csontfehér hímet eredményezne) de javaslom, hogy ezt senki meg ne tegye! Ember szét nem válogatná aztán a vörös faded hímeket és a sárga  Faded tojókat. Persze ez a figyelmeztetés vonatkozik a dom. vörös és fekete alapszínosztályokra is. Hasonló okból nem, lenne szerencsés szalagtalan színeloszlásokat kitenyészteni, mert a tojók így is túl világos tónusúak lennének.
Végezetül csatlakoznék a klubvezetőség azon intelmeihez, miszerint a rec. vörös színosztály  galambjait nem célszerű más színezetekkel keresztezni. Vessenek egy pillantás a fenti színezet osztályozó táblázatra. A rec vörös gént jóval beljebb helyeztem el, mint az egyszerűbb színezeteket. Érzékeltetni szerettem volna, hogy speciálisabb a helyzet. Úgy tűnhet hogy, rec, vörös galamb  egyetlen színezet meghatározó gén eredményeként jön létre. Ezzel szemben az az igazság, hogy ez a gén ha egyedül van nagyon szégyenlős (recesszív), nem mutatkozik, de ha párban van akkor olyan erős, hogy szinte minden színezet hatását elnyomja, pontosabban elfedi. Az a rec vörös galamb tehát, amelyikben pl kék kovácsolt galamb van vörössel elfedve, nem szűnik meg sem fekete alapszínűnek
,sem kovácsoltnak lenni. Ez tehát tartalmilag: fekete-kovácsolt- nem spread- rec. vörös-faded galamb. Sajnos azonban, ránézésre nem tudhatjuk, hogy a rec. vörös takaró alatt mi rejtőzik (bármilyen  színezet lehetséges), ezért ezeknél még fokozottabban igaz az ,hogy a fenotípusból nem következtethetünk a genotípusra. Ráadásul ez a megállapítás, itt a tojókra is vonatkozik! Rec vörös texánnal, keresztezve nem rec. vöröset, gyakorlatilag annyit tesz, mint  akármit  keresztezni  nem rec vörössel. Az ilyen párosításokból természetesen „akármilyen” utód is származhat.  Ez a probléma nem jelentkezik a rec. vörös színosztályon belüli tenyésztéskor, mert igaz, hogy  mindkét ivar rejtett  színezete ismeretlen, de nem számit! Bármi lenne is az, azt a rec vörös úgyis elfedi.  Hajrá texán!

 

Texan pioneer 0-1 fekete,kék szalagos féded

Texan pioneer 0-1 dom .vörös szalagos féded

Texan pioneer 0-1 fekete spread féded

Texan pioneer 1-0 nagyon világos féded fenotípus

Texan pioneer 1-0 rec .vörös féded , NEM sárga!

 

Cséplő Árpád, 2007 augusztus 20.

 

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!

 

FAJTAKLUB HÍREK: KATT AZ ALÁBBI KÉPRE!

 

CSEPELI MAGASRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ

FAJTAKLUBJA

 

FÓRUM

Katt az ajtóra!

 

Csepeli magasröptű hófehér keringő

KATT az animációra!

 
FAJTALEÍRÁSA:

A csepeli magasröptű hófehér keringő galamb 2015. január 1-től érvényes fajtaleírása//tubuklub.gportal.hu/picview.php?prt=224637&gid=2947087&index=3

 
Ízelítő /Belinkelt képek!/
 
 
Kukkants ide, majd nézz szét jobban is!
 
a menü folytatása
Csön-csön,gyűrű...
Eger V-34.-Ózd V-116.
Galambász találozó,2006.
Két szólista a kórus élén:Montvai Csabi és Vincze Sanyi
2 szólista:Montvai Csaba
és Vincze Sándor
Egészségünkre!
A galambász barátságra!
 
A kurzort vidd rá, s a kép
megáll
 
Kedvenceim ketrec-
sora előtt(Országos
Fiatal Szárnyasállat 
Kiállítás,Szeghalom,
2006.
Kiváló csepelim,Szeghalom,2006.
 
Az utánpótlás:Bendi
 
 
Szeghalmi díjkiosztó
 
 
 
 
Egri Kék Fajtaklub -
Egerszalók,2006.
Toronyai Zoli és Vincze Sanyi Peták Lacinál
Dúclátogatáson Peták
Lászlónál Ózdon
 
Toronyai Zoltán:ezüstkoszorú kiváló tenyésztő (2006.)
Toronyai
Zoltán:ezüstkoszorús kiváló tenyésztő csepeli
hófehérekkel (2006.Dabas)
 
 Szeghalom,Bárány Pista
Szeghalmi pillanatkép
 
 
 
 
 
 
 
 
 
*

 
.
 
BEREPÜLT-ELVESZETT galambok

Mi a teendő? KATT a képre!

 
Galambos lapok linktára

 
Egri kék keringő/Erlauer blauer tümmler/

 
Dúcom/2007-2012.(KATT az animációra!)

 

 

 
Találkozóink nyarai képekben - 2007-2008.

 
Gyöngyössolymoson folytattuk...  Gyöngyössolymosi emlék - 2007. júl.28.
Aztán Egerben:
 
Mi muzsikus lelkek...
Árokszállási nyár-2008:

 

 

 

 
Hazai időkép /KATT!/

 
Városom időjárása
 

A jóbarátok olyanok, mint a csillagok: nem mindig látod őket, de tudod, hogy  OTT VANNAK.

Társalgó (nem csak regisztráltaknak)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
SZAKLAPSZEMLE

 
Videa
 
Zubor Ferenc:A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalmának bibliográfiája 1831-2015.

Egyedülálló összeállítás!

Böngészhető itt :http://ww2.omgk.hu/index.php/tiszteletpeldany

 

 
+ a CSEPELI MAGSRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ FATAKLUB hivatalos honlapja

Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)