|
„Valamennyien az eredendő bűnnel születtünk és ezen eredendő bűn következményeképpen minden embernek van valamilyen veleszületett szenvedélye. …vannak egyes emberek, akiknek egyetlen hibájuk az, hogy szeretik, szívből szeretik Isten e szép teremtményét- a galambot…” (Bangó Ferenc, 1964)
Üdvözlöm kedves látogatóimat! Nevem Benyhe Attila. 1940-ben születtem, Ózdon élek, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége helyi , V-116.sz. egyesületéhez tartozom, annak 13 évig,1999-2012. között, titkára és közgyűlési küldötte voltam. Tényleges titkári teendőimről történt lemondásomat követően tagtársaim az "egyesület örökös tiszteletbeli titkára" címmel köszönték meg addig végzett munkámat.Tagja voltam - 2003-tól 2018-ig - az MGKSZ Felügyelő Bizottságának is. 2009-i megalakulásától kezdve - 2015.május 10-i visszavonulásomig, - elnöke voltam , azóta "örökös tiszteletbeli elnöke" vagyok a Csepeli Magasröptű Hófehér Keringő Fajtaklubnak.(A korábbi években az Egri Kék Keringő Fajtaklub és a Texán Fajtaklub munkájában is részt vettem, utóbbiban vezetőségi tagként sajtófelelősi teendőket láttam el. "Texános" korszakomban egy cikluson át a Nagytestű Alakgalamb Szakosztály titkáraként is tevékenykedtem.)
Az utóbbi években főként
CSEPELI MAGASRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ galambokat tenyésztettem.E fajtával
"Aranykoszorús mestertenyésztő" tenyésztői minősítést értem el.
Az MGKSZ 2012.évi Nemzeti Kiállításán galambjaimmal "Magyar Mester" címet nyertem. .Korábban a texán,a székesfehérvári bukó, a budapesti mgasröptű csapos keringő és az egri kék keringő is tenyésztett kedvenceim közé tartozott. Ezek a fajták magazin jellegű lapomon is megkülönböztetett figyelmet élveznek, - bár minden érdekel, ami a galambtenyésztéssel kapcsolatos. Írásaim rendszeresen jelennek meg a szaksajtóban, többnyire a Galamb és Kisállat Magazinban.
Az MGKSZ Elnöksége 2007-ben Jubileumi emlékplakett kitüntetésben részesített.
Honlapom klubszerű keretet kínál a tenyésztőket foglalkoztató legkülönbözőbb kérdések baráti hangnemű megvitatásához.
A CSEPELI MAGASRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ FAJTAKLUB hírei, dokumentumai is EZEN a honlapon találhatók!
Az oldalhoz IE vagy Google Chrome böngésző ajánlott!!
| |
|
2024. Április
H | K | S | C | P | S | V | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 |
|
| | |
|
Benyhe Attila 3600 Ózd,Kenderszer u.20.(06-48/478974;06-30/6844752) Skype-n is...
| |
|
| |
|
| |
|
| |
Keress videót! (Galamb=pigeon) |
| |
Geovisitors/Honnan jöttetek? |
| |
|
A Magyar Televízió 1 2008. májusában forgatott nálam és Peták László barátomnál.A műsorban közreműködik Tuza Lajos barátom is.A Pénz-vidék c. agrárműsor 2008. jún. 9-i adásában sugárzott interjú megnézhető a http://www.mtv.hu/videotar/?id=24621 linkre kattintva.(Itt a műsorzáró blokkban) | |
|
2018.08.01: új cikk a mátranováki találkozóról! Egyesületem aktuális tagnévsoraát feltöltöttem. A V-34. egerszalóki kiállításán készült néhány fotót töltöttem fel.
Képek az ózdi kiállításról a főoldalon!
:Mozaikok a szikszói kiállításról+ a fajtaklub őszi klubnapjának jegyzőkönyve a főoldalon!
| |
Vissza a kezdőlapra! (Home!) |
| |
|
|
|
[178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1] [Archívum]
Üdvözlöm. A egyeesületünk nevében kérném, hogy a linkekhez rakja már ki a V-181.mlap.hu/Hajdúszoboszló/ Üdvözlettel Orsó Pál |
Kedves Pista! Törökszentmilóson biztosan van mit válogatni ebből a fajtából, hisz' az a "hazája". Egyébként mindig szívesen veszem, és kérem a továbbiakban is véleményedet, tájékoztatásodat. |
Szevasz ATA ! Valóban 1000-1500 Ft között van az átlag ára a szarkának ,de ezek a dajka minőségű galambok. Talán a gyakorlatlan szem nem veszi észre azokat az apró nüansznyi külömbségeket amelyek már értékrendbelileg a nagyobb kiállításokon komoly vitákat váltanak ki. A most nemrég Törökszentmiklóson megrendezett kiállításon 100 db-otmutatott be a fajta klub tagsága , vasárnap délelőtt Németh Pista a két Deák Sanyi és Én igencsak kielemeztük a madarakat de a klub tagjai között sajnos voltak olyanok akik a vitát nemhogy kiegészíteni , de még követni sem tudták. Sajnos ezekből adódik az , hogy a bírálót hülyének nézik ha a bírálólapon követendő tenyészirányt akar mutatni vagy úgy érzi a tenyésztő , hogy vásárláskor átverték a minőséggel. üdvözlettel :barna pista |
A monoriaknak sikeres kiállítást kívánok! |
Kedves Barna Pista!
Biztosan igazad van..., mint legtöbbször is! Én eddig azt tapasztaltam, hogy a szarka a legtöbb dúcban dajkagalambként van jelen, nem pedig kiállításokra tenyésztettként, a rajzát mégis jól örökíti.Lehet, hogy mostanában már ennek is felverték az árát, de börzéken én inkább olcsón (1000-1500. ft/db) láttam kínálni. |
Szervusz ATA !
A Márknak látom ajánlod a Magyar szarkát tenyésztésre Én 1971-től tenyésztem de még mindig küszködök vele mert olyan magas a tenyésztés színvonala. Ami igazi kiállítási példány az a fiatalok közül minden 25. vagy 30. pedig már nekem egy összegyúrt állományom van. Árban sem olcsók , a Katona Jocitól a románok 38db-ot vittek el 15000 egységárban. üdv barna pista |
Boldog névnapot kívánok , sok erőt , egészséget és ugyanennyi galambász szerencsét ! |
Köszönöm Tisztelt Uram! honlapomon is kép van róla ha van ideje nézze meg,hirdetések menüben. Boldog új évet! |
Az újévi üdvözleteket köszönöm, s hasonló jókat kívánok kedves Barátaimnak! |
Angyal Tamásnak: Az ózdi kiállításon indiai pávagalambot, magyar pávát és pávagalambot (régi nevén: angol pávát) állítottak ki.Talán segíti az azonosítást, hogy csak az utóbbi sima lábú, az előző kettő lábtollas... |
Laczkovszki Lászlónak: A más lapokon érvényes név és jelszó automatikusan nem érvényesíthető, csak az itt történő regisztráció, majd annak visszajelző e-mail-jének megnyitása és a regisztráció ott történő érvényesítése után.Ha nem boldogul így sem, forduljon a G-portál webmesteréhez! |
Szilveszter alkalmából nem kívánok egyebet,
Csendes lépteid kísérje szeretet!
Költözzön szívedbe,lelkedbe nyugalom.
Légy boldog a következő 365 napon!
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK !!!!!!!!!!!! |
Bort búzát békességet. Sötétségben fényességet. ÚJ esztendő újjat hozzon. Régi jótól megne fosszon. Ki barát volt az maradjon. Ki elindult az haladjon. BUÉK: |
Virradjon rád szép nap, köszöntsön rád jó év.
Kedves hajlékodba költözzön a jólét.
Lelkedbe boldogság, szívedbe béke.
Ezt kívánom a következő évre! |
Ata bá!
Havas téli lepedő borítja a tájat,
Ilyenkor a jó pezsgő serkenti a májat.
Sült malacka vándorol a bendőbe,
Kívánok sok-sok jót az új esztendőre! B.Ú.É.K.! |
[178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1] [Archívum]
| |
|
|
|
CSEPELI MAGASRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ
FAJTAKLUBJA
| |
|
Katt az ajtóra! | |
Csepeli magasröptű hófehér keringő |
KATT az animációra! | |
Ízelítő /Belinkelt képek!/ |
| |
BEREPÜLT-ELVESZETT galambok |
Mi a teendő? KATT a képre!
| |
Egri kék keringő/Erlauer blauer tümmler/ |
| |
Dúcom/2007-2012.(KATT az animációra!) |
| |
Találkozóink nyarai képekben - 2007-2008. |
| |
A jóbarátok olyanok, mint a csillagok: nem mindig látod őket, de tudod, hogy OTT VANNAK. |
Társalgó (nem csak regisztráltaknak) |
| |
Zubor Ferenc:A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalmának bibliográfiája 1831-2015. |
Egyedülálló összeállítás!
| |
|
|