Bevezetés

A szaknyelvek helyesírásának alakulásában közös vonás, hogy a kezdeti sokféleséget, tarkaságot az egységes írásmódra való törekvés váltja föl. A magyar állatfajtanevek egységes írásmódjának kidolgozására az igény már régóta élt a szakmai körökben, de a munkálatok elkezdésére az elhatározó lökést a Magyar nagylexikon szerkesztésének megindulása adta meg: a lexikonban, mint egységes műben egységes írásmódnak kellett érvényesülnie az állatfajták nevének írásában is.

A rendezés munkájának talán legnagyobb elvi nehézsége az a – szakemberek előtt jól ismert – körülmény volt, hogy a fajta fogalmának definíciója nem mindig problémamentes. Ezért úgy kellett dönteni, hogy a jelen szabályzat fajtán a tenyésztett állatok bizonyos körét érti, és nem különbözteti meg a fajtakör, a fajta, a válfajta (fajtaváltozat), a tájfajta, az alfajta, a fajakonstrukció és ebben az értelemben a típus, valamint a törzs és a mutáció fogalmát. Ezek némelyikét ugyanis a szakírók esetenként más-más módon értelmezik; ezenkívül egy-egy populáció az idő folyamán átkerülhet az egyik kategóriából a másikba. Nem szerepelnek a szabályzatban azok a hibridek, amelyek írásmódjuk tekintetében a névadótól rögzített formát követik, s esetükben még egyénieskedő, sőt bizarr írásképek is előfordulhatnak.

A jelen szabályzat alapját egy több mint ezerszavas szógyűjtemény képezi. Ennek adatai olyan kiadványokból valók, amelyek a század elejéig visszamenően reprezentálják a szakírók fajtanévadási felfogását. Az ötvenet meghaladó számú kötet között szakkönyv, kézikönyv, tankönyv, enciklopédia, egyetemi jegyzet, évkönyv, népszerűsítő kiadvány, lexikon, szótár egyaránt megtalálható. A heterogén halmazban egy-egy fajtanév természetesen ismételten előfordult eltérő vagy megegyező írásmóddal. Abból a célból, hogy a mai kor ízlésének és szakmai elvárásainak megfelelő tárgyalási anyag álljon rendelkezésre, a betűrendbe sorolt szóhalmazt először az MTA Állattenyésztési és Takarmányozási Tudományos Bizottsága kapta meg azzal a kéréssel, hogy a bizottsági tagok a szakma követelményeinek megfelelően jelöljék meg a tőlük helyesnek tartott írásmódot mindegyik fajtanév esetében. A szabálytervezet kidolgozásakor tehát már egy homogénebb listára lehetett támaszkodni.

A szerkesztők (Jávorka Levente, Állatorvos-tudományi Egyetem, Állattenyésztési Tanszék; Fábián Pál és Hőnyi Ede, MTA Magyar Nyelvi Bizottság) szigorú következetességgel arra törekedtek, hogy a jelen szabályzat ajánlásai összhangban legyenek A magyar helyesírás szabályai 11. (1984. évi) kiadásának rendelkezéseivel, az Állatorvosi értelmező szótárnak (1984.) és helyesírási Függelékének felfogásával, továbbá tekintetbe vették más tudományterületek helyesírási szokásrendszerét is (Priszter Szaniszló: A magyar növénynevek helyesírási szabályai. 1985.; Gozmány László: A magyar állatnevek helyesírási szabályai. 1994.).

Az így kikristályosodott elvekre épített szabályrendszert az MTA-nak mind Állattenyésztési és Takarmányozási Tudományos Bizottsága, mind Magyar Nyelvi Bizottsága elfogadta.

Budapest, 1995. június 19.

 

Dr. Dohy János	Dr. Fábián Pál
az MTA Állattenyésztési és Takarmányozási	az MTA Magyar Nyelvi
Tudományos Bizottságának elnöke	Bizottságának elnöke

 

 

Szabályok

       1. Minden fajtanevet kisbetűvel kezdünk, akár köznévi, akár tulajdonnévi eredetű: komondor, racka, tükörponty, versenyposta, angol agár, bonyhádi magyar tarka, tiroli szürke marha; saintgermaini vizsla; szeremley tyúk, orlov ló, santa gertrudis marha; stb.

 

       2. A fajtanevek két alakban használatosak.

       a) A teljes fajtanév az a forma, amelyben a fajnév is szerepel:

       komondor kutya               charolais marha
mangalica sertés               charolais juh
hortobágyi nóniusz ló                     charolais ló stb.
szeremley tyúk stb.      

       Megjegyzés:

       A teljes fajtanévben szereplő jelző bizonyos esetekben fajnévvé válhat:

       merinó juh ~ merinó ® német húsmerinó

       shorthorn marha ~ shorthorn ® hússhorthorn

       szetter kutya ~ szetter ® ír szetter stb.

       b) A rövid fajtanév az a forma, amelyben a fajnév nem szerepel:

       komondor                               charolais (lehet több faj neve is) stb.

       mangalica

       hortobágyi nóniusz

       szeremley stb.

       Megjegyzés:

       a) A jelen szabályzatban a továbbiakban a rövid fajtanév után – szükség esetén, eligazító szövegkörnyezet hiányában – zárójelben szerepel a fajnév: komondor (kutya),  hortobágyi nóniusz (ló), szeremley (tyúk), cigája (juh) stb.

       b) Több esetben – a szakmai hagyományok szerint vagy a szövegkörnyezetet figyelembe véve – csak a teljes fajtanév, illetőleg csak a rövid fajtanév használatos.

 

       3. A rövid fajtanév lehet:

       a) egyelemű, egyszerű szó: hereford (marha), lipicai (ló) stb.

       b) egybeírt összetett szó: gyöngyplatina (róka), rongybaba (macska),  vöröstarka (marha), télikék (nyérc), finomposztógyapjas (juh), havannarex (macska), grönlandkék (róka), bajkálontúli (juh), himalájajellegű (macska) stb.

       c) különírt egyszerű szavakból álló többelemű kapcsolat: tejelő magyar barna (marha), bonyhádi magyar tarka (marha), fehér kék belga (marha) stb.

       d) egybeírt összetett szavakból álló többelemű kapcsolat: kovácsoltkék tyúktarka (galamb) stb.

       e) egymástól különírt egyszerű és összetett szavakból álló vegyes kapcsolat: barna kovácsolt magyar tyúktarka (galamb), magyar hidegvérű (ló), középnagy fehér angol (sertés) stb.

       Megjegyzés:

       Rövid fajtanevek úgy is keletkezhetnek, hogy a fajtanévben szereplő  jelző vagy a jelzők közűl valamelyik elmarad: angol telivér (ló) ~ telivér (ló), shetlandi póniló ~ shetlandi (ló), bonyhádi magyar tarka (marha) ~ bonyhádi (marha) stb.

 

       4. A rövid fajtanevek jelentős része – többnyire egyszerű szavakból álló – melléknevek kapcsolatából áll. E szókapcsolatok tagjait egymástól különírjuk: svájci barna (marha), bécsi kék (nyúl), kék belga (marha), tejelő magyar barna (marha) stb.; hasonlóképpen: kárpáti borzderes (marha), holland vöröstarka (marha), fehér fejű ukrán (marha), kovácsoltkék magyar tyúktarka (galamb) stb. [Vö. 3. c),d),e).]

 

       5. A teljes fajtanevek egy része vagy jelentéstömbösítő, vagy jelentéstömörítő összetett szó. Ezeknek elemeit - a közszói helyesírás szabályait követve – egybeírjuk.

       a) Jelentéstömbösítés révén úgy keletkeznek fajtanevek, hogy két, eredetileg különírt szó együttes jelentése más, mint a kapcsolatot alkotó elemek értelmének összege: ügető ló (ló, amely üget); de: ügetőló (fajtanév); hasonlóképpen: tejelőmarha, vontatókutya, futókacsa, hátasló stb.

       b) Jelentéstömörítés révén úgy keletkeznek fajtanevek, hogy többszavas szerkezetek értelme sűrűsödik egyetlen szóba: (a) tükör (fényességéhez hasonló bőrű) ponty = tükörponty; hasonlóképpen: sportló, lapálymarha, palotakutya, májliba, viadortyúk, pávagalamb, templommacska, hangajuh; rézpulyka, ezüstróka, porcelánkopó, gyöngyplatinaróka; angórakecske; stb.

             Megjegyzés:

       a) A színbeli hasonlóságra utaló főneveket az 5. b) pont alapján írjuk egybe a fajnevekkel: kobaltnyérc = (a) kobalt(hoz hasonlóan kékes szőrű) nyérc; stb.
b) A tulajdonnevek és közszók egybeforrásából keletkezett jelentéstömörítő fajtanevek alkotóelemeit az 5. b) pont alapján egybeírjuk: alaszkakék = Alaszka (egéhez, tengeréhez hasonlóan) kék; stb.

 

       6. A tulajdonnevekből keletkezett fajtaneveket a következőképpen írjuk.

       a) Az egyelemű magyar tulajdonnevekből lett fajtaneveket eredeti írásmódjukat megtartva, de kis kezdőbetűvel írjuk:

       Szeremley                                 szeremley (tyúk)

       Tanganyika stb.                       tanganyika (marha) stb.

       b) A latin betűs írású egyelemű idegen tulajdonnevekből lett fajtanevekben az átadó nyelv írásmódját megtartjuk, de kisbetűvel kezdve írjuk őket:

       Bombay                                  bombay (macska)

       Galloway                                 galloway (marha)

       Berkshire                                 berkshire (sertés)

       Dobermann stb.                      dobermann (kutya) stb.

       c) A latin betűs írású többelemű idegen tulajdonnevekből lett fajtanevekben az idegen írásmódot csupa kisbetűvel írva tartjuk meg:

       Santa Gertrudis                      santa gertrudis (marha)

       New Hampshire                    new hampshire (tyúk)

       Costeno con Cuerno               costeno con cuerno (kutya)

       blonde d’Aquitaine stb.            blonde d’aquitaine (marha) stb.

       d) A latin betűs írású, többelemű, kötőjellel kapcsolt idegen tulajdonnevekből lett fajtanevekben az idegen írásmódot csupa kisbetűvel írva, a kötőjel elhagyásával tartjuk meg:

       Romney-Marsh                       romney marsh (juh)

       Maine-Anjou                           maine anjou (marha)

       Ile-de-France stb.                   ile de france (juh) stb.

       e) A hagyományosan magyarosan írt idegen eredetű tulajdonnevek a fajtanevekben is megtartják magyaros írásmódjukat, de kisbetűvel kezdve írjuk őket:

       Alaszka                                    alaszkakék (róka)

       Grönland                                  grönlandkék (róka)

       Havanna                                  havanna (macska)

       Kohinoor stb.                          kohinoor (nyérc) stb.

 

 

7. A teljes fajtanevekben a fajnévtől különírjuk:

       a) a mellékneveket: tarka marha, cirmos macska, pireneusi hegyi kutya, vöröstarka marha, ezüstpettyes macska, kovácsoltkék galamb; bécsi kék nyúl, dán vörös marha, hortobágyi nóniusz ló; stb.

       b) a főnévi jelzőket: komondor kutya, mangalica sertés, cigája juh; gidrán ló, nóniusz ló; stb.

       c) az idegen elemeket: charolais marha, cornish tyúk; gir zebu; stb.

 

       8. A mellérendelő szókapcsolatokból keletkezett fajtanevekben az egymásnak mellérendelt tagokat kötőjellel kapcsoljuk össze: dishley-merinó (juh), duroc-jersey (sertés), holstein-fríz (marha), aberdeen-angus (marha), furioso-north star (ló); maremmano-abbruzzese pásztorkutya; stb.

       Megjegyzés:

       Az ilyen kötőjeles kapcsolatokból alakult jelzőket sohasem írjuk egybe sem a fajnevekkel, sem más szavakkal, tehát: dishley-merinó juh (nem dishley-merinójuh); ahal-tekin ló (nem ahal-tekinló); aberdeen-angus tenyésztő (nem aberdeen-angustenyésztő); stb.

 

       9. A földrajzi nevekből -i képzővel alakult fajtaneveket kisbetűvel kezdjük, és – tekintet nélkül az alpforma eredeti tagoltságára – mindig egybeírjuk. Egyéb vonatkozásokban azonban megtartjuk az alapforma írásmódját.

       a) Egyelemű nevekből lett fajtanevek:

Nápoly                                nápolyi                                     nápolyi (sertés)

Poitou                                  poitou-i                                    poitoui (szamár)

Róma stb.                            római stb.                               római (galamb) stb.

       b) Egybeírt földrajzi nevekből lett fajtanevek:

Bajorország             bajorországi                             bajorországi (ló)

Muraköz stb.                   muraközi stb.                           muraközi (ló) stb.

       c) Kötőjeles földrajzi nevekből lett fajtanevek:

Rajna-vidék             Rajna-vidéki                           rajnavidéki (tyúk)

Kras-medence                       Kras-medencei                      krasmedencei (kutya)

Szent Bernát-hegy                  Szent Bernát-hegyi                 bernáthegyi (kutya)

Man-sziget               Man-szigeti                           manszigeti (macska)

Kelet-Poroszország            kelet-poroszországi               keletporoszországi (ló)

Észak-Schleswig                     észak-schleswigi                     északschleswigi (marha)

Saint-Germain                       saint-germaini                                    saintgermaini vizsla (kutya)

Tien-san stb.                   tien-sani stb.                                    tiensani (juh) stb.

       d) Különírt földrajzi nevekből lett fajtanevek:

Moson megye              Moson megyei              mosonmegyei (marha)

Ipoly mente              Ipoly menti                            ipolymenti (marha)

Berry vidéke              Berry vidéki                           berryvidéki (juh)

Don melléke                        Don melléki                          donmelléki (kecske)

Száva völgye              Száva völgyi                           szávavölgyi kopó (kutya)

Serra de Aires stb.                      Serra de Aires-i stb.               serradeairesi juhászkutya stb.

       Megjegyzés:

       Az egymásnak mellérendelt -i képzős földrajzi nevekből lett fajtaneveket azonban a 8. pont szerint írjuk:

Murnau + Werdenfels              murnau-werdenfelsi                murnau-werdenfelsi (marha)

Hannover + Braunschweig       hannover-braunschweigi         hannover-braunschweigi (sertés)

Tolna + Baranya stb.            tolna-baranyai stb.                tolna-baranyai (juh) stb.

 

 

10. Ha egyébként idegen írásmódú szavak vagy tulajdonnevek fajtanévvé válva teljesen meghonosultak, magyarosan írjuk őket.

       a) Idegen közszavakból magyar fajtanevek:

       merino                                                  merinó (juh)

       karakul                                     karakül (juh)

       electoral stb.                                         elektorál (juh) stb.

       b) Idegen tulajdonnevekből magyar fajtanevek:

       Noricum                                             nóri (ló)

       Simmental                                             szimentáli (marha)

       Saanental                                              szánentáli (kecske)

       Velsum                                     velszumi (tyúk)

       Lipizza                                      lipicai (ló)

       Ankara                                                 angóranyúl

       Nonius                                                 nóniusz (ló)

       Gidran stb.                                           gidrán (ló) stb.

 

       11. Idegen helyesírások mellékjeles betűi helyett általában a mellékjel nélküli magyar alapbetűket használjuk:

       Mocanita                                             mocanita (marha)

       český fousek                                      cesky fousek (kutya)

       slovenský čuvač                                   slovensky cuvac (kutya)

       cão da terra da Estrella                        cao da terra da estrella (kutya)

       Rødt Dansk Malkekvoeg stb.                   rodt dansk malkekvoeg (marha) stb.

 

       12. A nem latin betűs írású nyelvekből átvett fajtaneveket magyarosan írjuk:

       Besztuzsev                                           besztuzsev (marha)

       Orlov                                                   orlov (ló)

       Bugyonnij stb.                                      bugyonnij (ló) stb.

       chowchow                                           csaucsau (kutya) stb.

II. NYELVERÓZIÓ ELLEN A SZAVAK SÚLYÁVAL

 

 „A szaknyelv élő, organikus képződmény, amiből következik, hogy egy nómenklatúrai reform mégoly racionálisnak tűnő javaslatait sem lehet mindenki számára kötelezően előírni.”

(Kassai T.: Magyar Állatorvosok Lapja, l990/3.)

 

Az MTA Állattenyésztési és Takarmányozási Tudományos Bizottsága 1995 áprilisában két nyelvi kérdésben foglalt állást. Az első – egyéb, már létező szaknyelvi szabályokhoz hasonló formában – az állatfajták nevének helyesírását szabályozza. Ez esetben a nyelvészeti szakmával való összefogásra volt szükség (amelyet az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága képviselt), hogy megszülessen az eredmény, amely minden bizonnyal örömére szolgál a szakmai igényességgel bíró oktatónak, gyakorlati tenyésztőnek, kutatónak, igazgatási és felügyeleti feladatot ellátó kollégának, újságírónak. Míg e kérdés több száz vagy inkább több ezer szó írásmódját érinti, a második csupán egy döntésre vonatkozik: kívánunk-e külön kifejezést használni arra, hogy az állat milyen nehéz, és arra, hogy milyen terjedelmes? E döntés az állat súlyát és tömegét kifejező fogalomra, illetve szakkifejezésre vonatkozik, mely szerint az Állattenyésztési és Takarmányozási Tudományos Bizottság ezek hagyományos, köznyelvi, de az SI terminológiájával nem egyező használatát tartja helyesnek, illetve kéri az arra való visszatérést. Ha az első állásfoglalás realizálásához egy másik akadémiai tudományos bizottsággal való összefogásra volt szükség, a második esetben nehezebb a helyzet, mert azokat a szakembereket, kollégákat kell összefogni, akik már beletörődtek abba, hogy a szaknyelv szegényebb lett egy szakkifejezéssel. Ha szabad e folyóirat hasábjain nem szakmai fejtegetésekbe bocsátkozni, úgy azt kell mondani: e kívánalom megvalósítása nem szakmai, hanem politikai ügy, hiszen valójában a polgári engedetlenség fogalomkörébe tartozik. Ilyen értelemben pedig csak széleskörű összefogással s nyelvünk iránt érzett szeretettel érünk el eredményt. De ezt diktálja az érdekünk is: ha igaz az, hogy a szakember számára a nyelv munkaeszköz, akkor ezt az eszközt nem szabad gyöngíteni, az eszköztárat egyetlen szóval sem szabad csökkenteni.

            Ez volt az elv, amely alapján az Állattenyésztési és Takarmányozási Bizottság meghozta döntését, de ennek okát szükségesnek tartjuk kissé bővebben megmagyarázni.

            Fizikai értelemben: a súly az az erő, amellyel a Föld a testeket vonzza, de a közéletben a súlyt a testek tömegének mérésére használják; a tömeg valamely test anyagának összessége, de ugyanazon a helyen a test tömege arányos a súlyával. Előre kell bocsátani, hogy a bizottság nem a fizikai törvényeket kívánja megcáfolni, még csak nem is az SI-t óhajtja kifogásolni, netán elvetni, hanem csupán nem tartja szükségesnek az állatok súlyának különbségtételét a gravitáció függvényében. Vagyis elhanyagolhatónak tartja a szélességi körönkénti súlynövekedést az egyenlítőtől a sarkokig; legalábbis az ilyen mértékű pontossággal szerzett hasznot nem tartja arányosnak a szaknyelv mégoly csekély mértékű elszegényedésével; csupán az állattenyésztés-tudomány szaknyelvét kívánja megvédeni az eróziótól, amennyiben kiáll amellett, hogy területének szakkifejezéseit az eredeti értelmükben kell használni.

            Hogy lássuk, a tenyésztői szaknyelvben mit is takar e két kifejezés, néhány példával megvilágítjuk, hogy szakíróink hagyományosan milyen értelemben használták a súly és a tömeg szót . Hankó (1954) a szimentáli marhával kapcsolatban: „A test tömege középmagas, széles, mély és dongás. A tehenek súlya … középértékben 650 kg.” Nagy és Pap (1957): „Két erős bivalyökör (fejenként 650-700 kg-os élősúlyban) … a szekér súlyán kívül 16-18 mázsás terüt különös megerőltetés nélkül szállít … . Általában … a nagyobb testtömeggel az igás állat nagyobb erőt tud a járomba fektetni. Éppen ezért a nemesítés során a bivaly testtömegének bizonyos növelésére is törekedni kell, mert így a tejhozam érintése nélkül sikerülhet kedvezőbb vágósúlyokat is elérni”. Ócsag (1960) szerint: „A mezőhegyesi félvér … igen tömegessé fejlődött. Nagy testtömege, szilárd, nagytömegű csontozata pedig alkalmassá teszi a mezőgazdasági munkára. Súlya 540 kg. A magyar ló tömegének javítására hivatott fajta”. Keleméri (l967) a relatív tejtermeléssel kapcsolatban megállapítja, hogy „az élősúly a tehén testtömegének nem mindig hű kifejezője”, ami azért lényeges, mert valójában nem a kis élősúlyú (sovány, üres gyomrú, nem vemhes), hanem a kis élőtömegű állat termel gazdaságosabban. Horn és Dohy (l970) a szarvasmarha optimális testtömegét, illetve testnagyságát a következő adatokkal jellemzi: marmagasság, övméret, élősúly. Közlik a „testtömeg indexét” is, melyet úgy számítunk ki, hogy az övméret százszorosát osztjuk a marmagassággal. Ugyanezen az oldalon: „A testsúly megállapítása. Az élősúly megállapítására minden olyan mérleg alkalmas, amelynek mérőlapjára az állat nyugodtan ráállhat”. A fenti idézeteket az elrendelt szóhasználattal képtelenség értelmezni és megértetni. (Az erdészeti szakirodalomban például a tömeggyarapodás az erdő növekedését jelenti tömör köbméterekben kifejezve.)

            Hogyan agitál ezek után a MÉM Információs Központja l979-ben? „Ha … egyes szakemberek ellene vannak valamelyik SI-egység használatának, ezzel a többi országot nem tudják visszatartani a bevezetéstől; hosszú távon önmagukat, vagy hazai szakterületüket szigetelik el a technikai fejlődéstől és a világpiactól. A fejlett országok többsége határozott intézkedéseket tett a bevezetésre, összhangban a nemzetközi szervezetek (KGST, EGK) határozataival.” Mint cseppben a tenger mutatkozik meg itt egy szó történetében emberi mentalitásunk: könnyen elhisszük, hogy igazán újat, jobbat, „korszerűbbet” a régi „elavult” értékek szétrombolásával teremthetünk, hogy aztán ezeket „unokáink se láthassák”. Ne láthassák, hogy ne legyen módjuk eldönteni, ők mit választanának. Esetünkben a Minisztertanács hitt, mert hinni akart a szaktanácsadóinak, mi pedig elhittük a Miniszertanácsnak, hogy csak akkor nem szigeteljük el magunkat a világpiactól (csak úgy csatlakozhatunk Európához – mondanánk ma), ha elfogadjuk az új mértékrendszert.

            Az egy másik kérdés, hogy megnézheti magát az Amerikai Egyesült Államok, amiért nem alkalmazkodott a mi rendszerünkhöz, és még mindig fontban méri a súlyt és mérföldben a távolságot – köztünk és közte. Mi döntöttünk a tizedes rendszer mellett, majd fölzárkóznak hozzánk, ha eljön az ideje. Az is más kérdés, hogy az ember könnyebben számol mázsában és dekában, mint tonnában és grammban, mert ezek kívül esnek érzékelésünk határain: egy tonnát nem tudunk megmozdítani, egy grammot nem érzünk meg a tenyerünkben. Lelkünk rajta, hogy megfosztottuk unokáinkat a természetes érzékelés élményétől: higgyenek ők csak a mérlegnek, a műszernek.

            A kérdéses szakkifejezéshez és az állattenyésztés szakterületéhez visszatérve megállapíthatjuk, mindnyájan elhittük, hogy ami történt: fátum. S ha már a sors így hozta, miért ne legyünk mi a nyelvújítók, s miért ne legyünk könnyen nyelvújítók, hiszen itt van kéznél egy kifejezésünk, amelyet úgysem definiált soha senki, egyszerűen csak használtuk szaknyelvünk színesebbé tétele érdekében. Ez volt a tömeg, az élőtömeg, az állatok tömeges mivolta, megjelenése. Írhattunk volna helyette többek között méreteset, nagyot, terjedelmeset, esetleg szivacsosat, még súlyosat is. Követve azonban „állami vezetésünk” útmutatását, és hívén technokrata szaktanácsadóinak, föláldoztuk e szavunkat, és megalkottuk az élőtömeget, a testtömeget, az élőtömeggyarapodást, sőt élőtesttömeggyarapodást és társait. Bizonyára beleborzongtunk vagy a kellemetlen érzésbe, hogy kénytelenek vagyunk ezeket leírni, vagy a büszkeségbe, hogy mi vagyunk az elsők, akik valamilyen összefüggésben először leírhatták ezt a szót: mindannyiszor újra megölve nemcsak a betiltott súlyt, hanem a régi értelmű, méretességet kifejező tömeget is. Vagy mint lektor átjavíthattuk – mert ez volt a kötelességünk – kollégánk, tanítványunk írásában a súlyt tömegre, aki hamarosan beletörődött abba, hogy a lektor úgyis átjavítja, tehát meg sem kísérelte a súly szót használni.

            Folytatva az idézeteket, nézzük meg ezek után, hogy főhatóságunk milyen példamutató módon szolgálta az új rendszert, miközben a szükségesnek vélt mértékben példát nyújt a „szép” magyar nyelv használatára is a következő kiragadott mondatokban (FM Biológiai Alapok Főosztálya, 1992). „A nemzetközi baromfihús piacon egyre inkább fokozódott a kereslet a pulykahús iránt, mint tovább feldolgozásra alkalmas hús alapanyag iránt, a kereskedelemben félkész és konyhakész állapotban megjelenő termékre. Kereskedelmi igény szerint meghatározó a grill tömeg és ezen belül a csont és bőr nélküli mell és felső comb tömeg. Ilyen elvárások miatt gigant pulyka aránya az elmúlt években a 72 %-ot is elérte hazánkban. … A legfontosabb értékmérőkben (grill tömeg, csak mell bőr és csont nélküli tömege) kb 50 %-os javulást értek el a tenyésztők, a vágási kitermelésben (grill tömeg az élő tömeg %-ban 5-10 %-os). Az értékes húsrészek aránya az élőtömeg %-ban is 5% körüli értékkel kedvezőbb.” A következő példa egy „volt” nyugati (tehát fejlett) ország kiadványából való. Szakkifejezések a rostocki Wilhelm Pieck Egyetemen készült dolgozatból (Baumgartl, l986): Schlachthofmasse, Einstallungsmasse, Lebendmasseentwicklung, Lebendmassezunahme (vagyis: vágótömeg, hízóbaállítási tömeg, élőtömeg-növekedés, élőtömeg-gyarapodás). A következő példa egy még mindig létező, sőt az előbbi országot is magába foglaló országból való. A Bajor Állami Állattenyésztési Intézet kiadványában (Jahresbericht, 1994) a következő kifejezések olvashatók: Einstellgewicht, Stallendgewicht, Körpergewicht; Eigewicht, Eimasse (vagyis: beállítási súly, végsúly, testsúly; tojássúly, tojástömeg: ez utóbbi az egy tojóciklus alatt tojt tojások összsúlyát jelenti a német baromfitenyésztők körében). A négynyelvű svájci bikakatalógus (KSW Schwitzerland, 1992) a következő kifejezéseket használja: Gewicht, Entwöhnungsgewicht, 12 Monate Gewicht; Poids, Poids au sevrage, Poids a 12 mois; Peso, Peso al disavezamento, Peso al 12 mesi; Peso, Peso al sevrage, Peso al 12 meses (vagyis: súly, választási súly, 12 hónapos súly). A Bulletin de l’Elevage français című állattenyésztési szakfolyóirat (1984/N°17) az északardenni lóról a következőt írja: „le poids adulte de 1000 kg pour les mâles” (vagyis: a kifejlett mén súlya l000 kg. A FAO folyóiratában (Animal Genetic Resources Information, l992) a következő kifejezések olvashatók: Mature weight, kg; Birth weight, kg (vagyis: kifejlett kori súly, kg; születési súly, kg). A nemzetközi hírnevű baromfitenyésztő, Crawford 1990-ben megjelent, és Hollandiában, Angliában, az USA-ban és Japánban kiadott könyvében a következő kifejezéseket használja: body weight, egg weight, eight-week weight (vagyis: testsúly, tojássúly, nyolchetes súly). Az Állattenyésztés és Takarmányozás című magyarországi szakfolyóiratban Jaksa (1994) a sertések értékmérő tulajdonságaival kapcsolatosan a következő kifejezéseket használja: élősúly, súlyfelvétel, súlygyarapodás, a színhús súlya, a bal fél hideg súlya, az érétkes húsrész súlya (vagyis: nagyszerű érzés, hogy ezt már nem fordításból, hanem eredetiben idézhetjük).

            E néhány, de a valóságot hűen tükröző példa elolvasásával könnyebben dönthetjük el, hogy melyik szó használata esetén „szigeteljük el magunkat igazán a fejlett országoktól”.

            Ezek után az MTA Állattenyésztési és Takarmányozási Tudományos Bizottsága nevében kérünk minden állattenyésztőt, állattenyésztési szakírót, hogy érezze szívügyének – a maga helyén – egy szó megőrzését is nyelvünkben mert ez akkor sem elveszett ügy, ha időközben számos szakkönyv és tankönyv az előírt szóhasználattal élt. Ezt azzal a tudattal kell tennünk, hogy áldozatot hozunk az utódainkért: az is, aki ebben nehezen ért egyet, de az is, aki segít meggyőzni a nehezen egyetértőket.