Visszatekintő /2008./
Kiskunfélegyházán az ismert, sikeres tenyésztők többsége kézműves /asztalos, csizmadia, kádár, kereskedő, szabó, stb./és földműves volt. Apáiktól lesték el a kézművesség és a föld megművelésének tudományát ugyanúgy, mint a galambtenyésztés csínyját-bínyját. Mesterségüket halálukig magas szinten művelték, és tovább nemesítették ősapáik által kitenyésztett galambfajtát, a kiskunfélegyházi keringőt.
Galambállományaik vérfrissítésére csak kiváló minőségű hímeket kereszteztek be, és rögzítették előnyös tulajdonságaikat. Tették ezt a nagyapáiktól és apáiktól ellesett tudásukkal, ismereteikkel úgy, hogy az öröklés tudományáról, a genetikáról még csak nem is hallhattak.
Elmondások szerint mellőzték a beltenyésztést, mert vérfertőzésnek tartották. Csak idegen vérvonalakból származó vagy annak vélt egyedeket pároztattak és állítottak költésbe. Galambjaikat színezetre való tekintet nélkül közösen ólakban, padlásokon tartották, és kijáratták a szabadba, hiszen szálló galambok voltak. A domináns hímek pedig származásra és színezetre való tekintet nélkül valamennyi tojóval párosodtak, így a szoros beltenyésztés és annak következménye a degeneráció valamely formája bizonyos mértékben jelen volt. Ugyanis egyensúlyzavaros fióka kelése akkoron is megesett, de nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget, kiselejtezték.
A második világháborút követően fellendült a helyi fésűsök tenyésztése, száznál is több falkát hajtottak város szerte, melyek többsége vörös-, sárga és fekete szíves volt, de repült közöttük kék rajzos és különböző színeztű egyszínű is.
Hogy rövidítsék a fajta csőrét, a hatvanas évek végéig bekeresztezték a komáromi bukó vörös és sárga rajzos változatát, a nagykőrösi rövidcsőrű kék szívest, az alföldi- körösi keringőt és a vörös pajzsos sirálykát.
A komáromi bukó galamb bekeresztezése közvetlenül a háborút követő években kezdődött. Az időben e fajta még szálló galamb volt, testfelépítése a repüléshez idomult, ugyanúgy, mint a bukóé, így az nem okozott különösebb gondot. De az már gondot jelentett, hogy az utódok nagy része komáromi rajzú volt, és repülés közben több bukfencet is vetettek megbontván a szállófalka egységét.
A galambászok többsége nagy, kerek előkés, elejes /helyi elnevezés/ szaporulatot remélt, de helyettük kis előkés /torkos/, mélyen a tarkó alatt tűzött, béleletlen, színes fésűjű és bukdácsolva szálló utódokat kapott a vegyes fajtájú költőpároktól. A küllemre igényesebbek ideje korán meg is szabadultak a komáromi bukóktól és a rá emlékeztető ivadékaiktól. Voltak azonban olyan galambászok is, akiknek kedvére volt az újfajta repülési mód és megtartva őket ki tudatosan, ki tudatlanul, a helyi fésűseikkel visszapároztatva tovább tartották a hibrideket, melyek szaporulatában olykor akadtak nagy elejes, és fehéren bélelt fésűjű galambok is. Az előrelátó tenyésztők fantáziát láttak az ilyen ígéretes fiatalokban és megszerezvén azokat, fajtatiszta vörös- sárga és fekete szíveseikkel pároztatva tenyésztették .
Az ötvenes évek elején a Nagykőrösről származó sima fejű, rövidcsőrű kék szíves hím bekeresztezése nemcsak a csőr kurtítását szolgálta, hanem lehetővé tette mind a négy színváltozat minőségének javítását. Ugyanis nem csak Katona Imre párosította a kék szíves utódait vörös-, sárga, fekete és kék szíveseivel, hanem a tőle elkerült példányokat más tenyésztők is a fésűs galambjaikkal költették, és több féle kiváló törzset tenyésztettek ki. Köztük Barta Gábor Móczár Lajos, Tóth György, Barna Papp László, Potyesz Lajos, valamint Vakuja Ferenc hogy csak az ismerteket említsem.
Barta Gábor állományát kiváló költő párok alkották a négy színváltozatból. Számtalan kiváló utódot gyűrűzött vörös- sárga és kék szívesektől csak a fekete rajzosaitól nem tudott kiváló minőségű utódokat hagyni. 
Móczár Lajos többnyire a sárga- és vörös szíveseinek minőségével emelkedett ki a többi kiváló tenyésztő közül, de egy- egy kiváló minőségű fekete- és kék szíves költőpáros is gazdagította állományát.
Tóth Györgynek sikerült kitenyésztenie mind a négy színváltozatból igazán nagyfejű rajzosokat, szép tűzésű körfésűvel, különösen a feketék, valamint a cigány vérvonalú kékek tűntek ki az állományából.
Barna Papp László (Papp Laci) a hatvanas években hatalmas- koponyájú és fésűjű vörös szíveseket tenyésztett ki, melyek színe olyan volt, mint a cseppentett vér. A hetvenes évek elején Boros Bandi /Kotró/ vásárolt tőle két nagyfejű vörös szíves fészek hagyott fiatalt, majd az egyiket eladta, mert azt hitte, hogy az is hím, mint a testvére és csak akkor bánkódott, amikor tavasszal a hímnek vélt fiatal megtojt Dóda galambházában. 
Vakuja Ferenc nevéhez az úgynevezett cigány vérvonalú kék szívesek kitenyésztése kötődik, de tartott kiváló vörös, sárga és fekete rajzos galambokat is.
Ismert volt a Potyesz féle fekete szíves vérvonal, melyről az a hír terjedt el, hogy őseibe bekeresztezte a fekete parókás galambot. Mondták ezt azért, mert keskeny fej és hosszú szálas fésű jellemezte az eladott példányokat. Arról viszont nem beszéltek, hogy Potyesz Lajosnak kiváló fekete rajzos törzsállománya volt, melyek közül négy fekete egyeddel részt vett Lipcsében az 1963. évi kiállításon, de vörös és sárga szíves állományának minősége sem állt hátrább a feketék minőségétől.
Herceg József asztalos mester a hatvanas évek közepe táján a csőr minőségének javítása céljából vörös szíveseibe bekeresztezte a vörös pajzsos sirálykát. A keresztezés buktatóira ráunva, a vörös színezetűeket a hetvenes évek elején eladta Gál Mihálynak, aki a legjobb minőségűeket a kiskunfélegyházi sárga szíves hím és vörös rajzos alfödi- körösi keringő tojó költőpáros leszármazottaival keresztezte. Majd a szaporulat szelektált példányait fésűseivel párba állítva, az évtized második felére számos kiváló minőségű vörös és sárga szívest tenyésztett ki, melyeknek nem csak a csőrük volt rövidebb, mint az elődeiknek, hanem már mély állásúak is voltak.  
Az idegen keringő fajták bekeresztezésével megtörtént a fajta szükségszerű vérfrissítése, génkészletének felújítása, ezáltal megnőtt a vitalitása, feljavult és jellemzővé vált a jó nevelő kézsége. Kettesével keltek, és növekedtek, majd hagyták el fészkeiket a kis galambok, melyekből szakszerű szelekcióval a rajzosok számos kiváló törzsét tenyésztették ki.
A 90-es évekre ezek a kiváló törzsek a kék színezetűek kivételével felszámolódtak, mert kitenyésztőik elhaláloztak, galambjaik pedig hozzá nem értő galambászok tulajdonába kerültek és tönkrementek.
A tenyésztők felnövekvő generációja a korábban mellőzött kék rajzosok tenyésztését helyezte előtérbe, és a kékek számos vérvonalát alakította ki. Közülük a fajtatiszta cigány vérvonal lett a közkedvelt. És napjaink kiváló törzseit, vonalait is az egykori a cigány vérvonal küllemi jegyei jellemzik.
Az egyszínűek között vezető szerepet játszó fehér törzs minőségének a rajzosok színvonalára való felhozása a 90-es évek közepétől egy évtizedet sem vett igénybe, Kiinduló őseik fajtatiszta kiskunfélegyházi keringő- vörös szíves hím és kék szíves tojó, valamint kiskunfélegyházi keringő és komáromi bukó ősöktől származó egyszínű- fehér hím és fehér tojó, melyek magukon hordoztak még egy-egy fajtajegyet a bukó ősöktől. Tenyésztőjük a négy galamb utódait szigorúan fejre, fésűre, rövidnek mondható vastag és kúpos csőrre, a test- nagyságára, felépítésére és tartására és a fehér színváltozatra szelektálta. Időnként vérfrissítés gyanánt a kiskunfélegyházi keringő rajzos változatából különböző színezetű, egyedeket keresztezett be, melyek fajtajegyei azonosak voltak galambjai fajtajegyeivel.
A kék rajzos fajtatiszta, kiváló törzsek vitalitása, jó nevelő készsége, illetve szaporasága a szoros beltenyésztés miatt már a múlté.
Lerövidült a tojásrakási ciklus, ugyanis a kisgalambok kikelését követően néhány nap elteltével kezdetét veszi az öreg galambok párzása majd a tojásrakása.
A tojások egy része üresen marad, vagy, ha fias is lesz, akkor a kikelések időpontját megelőző napokban fulladnak be a fiókák. És előfordul, hogy a fióka körbe ütögeti a tojást, de kibújni már nem bír vagy, ha mégis kibújik a tojásból egy- két nap múlva, úgy pusztul el, hogy begytejet sem kapott.
Az állományokban elszaporodtak az olyan egyedek, melyeket az úgynevezett kicsi mogyoró fej, a csontos alacsony homlok és az íveletlen arcél, valamint a horpadt fejtető jellemez.
Szembetűnő a csőrkávák elvékonyodása. Gyakran fordul elő, hogy négy-öt napos fióka felső csőrkávája- már egy mm-rel is rövidebb, és nem záródik dobozfedél szerűen az alsóra, hegye lecsúszik róla, és keresztirányban növekszik.
Az egyensúlyzavaros fiókák kelése is gyakran fordul elő, mely 10-14 napos korúaknál már észlelhető.
Említhető még a túlzottan rajzhibás egyedek kelése, ami főként e fajta eszményi típusú egyedei között a gyakori.
Az elsőrendű evezők számának csökkenése és a rigóéhoz hasonló szárny és farok tartás a 90-es évek első felétől jelentkezik.
Szerintem szükségessé vált a fajtatiszta törzsek vérfrissítése, génkészletének felújítása, és egy olyan idegen fajta bekeresztezése, mely fejének nagysága, formája, csőrének nagysága, alakja és állása, valamint testének- nagysága, felépítése és tartása közel azonos a kiskunfélegyházi keringőjével .
                                                                                                Borsos Imre
                                                                                                Fajtaklub örökös tagja


--------------------------Hirdetés-----------------------------

Online repülőjegy foglalás:
Berlin, Róma, New York, London, Amszterdam

Purzli, pörkli?...

A gyöngyösiek 2006. évi kiállításáról

Lippai Sándor barátom, egyesületi tagtársam, az Amerikai Óriásposta Fajtaklub tenyésztési felelősének írása minden tenyésztő számára tanulságos lehet...

Lippai Sándortól, az Amerikai Óriásposta Fajtaklub szakmai vezetőjétől 2009. febr. 4-én kapott anyag.Kisebb, de fontos módosításokat tartalmaz!

Barna István cikke (GKM 2010./7.sz.) minden röpgalambtenyésztőnek szóló fejtegetéseket tartalmaz...